انتقل إلى وضع عدم الاتصال باستخدام تطبيق Player FM !
#82 - Jordán Ferenc: Természetrombolás, kizsákmányolás, kihalás, esély
Manage episode 399175279 series 3464919
Ott tartunk a természetrombolásban, hogy ma már óránként kihal egy-két faj. De az ember leszarja, mert kit érdekel, ha nincs többé pl. a Bachman-hernyófaló (ez egy énekesmadár volt 2023 előtt), sőt, az se különösebben izgatná, ha bejelentenék, hogy nem léteznek többé jegesmedvék. Nem foglalkozunk a természettel, mert nem érezzük az ilyen egzotikusnak vélt állatok kipusztulásának hatását a bőrünkön. Pedig a természet egy összefüggő rendszer, amelyben mindenkinek megvan a maga szerepe az egyensúly fenntartásában. Ám mi annyira elszeparáltuk magunkat a természettől, hogy elhitettük magunkkal, létezhetünk nélküle, ezért zokszó nélkül fölemésztettük a kincseit. El kellene gondolkodni végre, mekkora gond, hogy leuraltuk a bolygót, az utolsó tiszta vizet is lehúzzuk a wc-n, az utolsó halat is kifogjuk és megesszük, és az utolsó csepp olajat is a felszínre szivattyúzzuk. Jordán Ferenc hálózatkutató biológus, a pármai egyetem oktatója a Kaptafában azt magyarázta, mi vár ránk a hatodik (az ember által előídézett) földtörténeti kihalás során.
Jordán Ferenc:
https://ferencjordan.webnode.hu/
https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=6288
Az ember vége a természet esélye (könyv):
https://www.lira.hu/hu/konyv/szakkonyv/orvosi/az-ember-vege-a-termeszet-eselye
#jordánferenc #természet #klímaváltozás #válság #kipusztulás
Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!
Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast
Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/
Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c
Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260
TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/
Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
https://www.patreon.com/mindensegit
Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
11600006-00000000-99660019
(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")
Műsorvezetők:
Varga Tóth Róbert
Pázmándi Gergely
Fény, fotó, videó, vizuál:
Szávics Attila
https://www.facebook.com/attila.szavics
https://www.instagram.com/szavics_attila/
Drón:
Salamon Zalán
https://www.instagram.com/salamonzalan/
Helyszín:
Kaptafa
https://kaptafa.hu/
https://welovebudapest.com/cikk/2023/5/9/gasztro-kaptafa-brunch-reggeli
Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
https://www.facebook.com/microsound.hu
Számítástechnikai partnerünk: Batman!
Mindenségit! © 2024
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
142 حلقات

كل الحلقات
×مرحبًا بك في مشغل أف ام!
يقوم برنامج مشغل أف أم بمسح الويب للحصول على بودكاست عالية الجودة لتستمتع بها الآن. إنه أفضل تطبيق بودكاست ويعمل على أجهزة اندرويد والأيفون والويب. قم بالتسجيل لمزامنة الاشتراكات عبر الأجهزة.