A pszichológia nyelvhasználata egyre szélesebb körben jelen van a közbeszédben, azonban gyakran jelenségek elsietett megbélyegzéseként jelenik meg, a másik viselkedésének elítélésének formáját ölti. András Felícia klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával ezért egy egész adást szenteltünk a személyiségzavaroknak, ezen belül is kiemeltem a borderline személyiségzavarnak, annak, hogy miként alakul ki, hogyan jelenik meg, hogyan élik meg az érintettek, és milyen terápiás eszközök állnak rendelkezésre a kezelésére. A személyiségzavarok már egy ideje jelen vannak a közbeszédben, azonban nemritkán helytelenítés, elítélés, a másik megbélyegzésének a szándéka áll a hasonló diskurzusok hátterében. A személyiségzavarok azonban, amelyek a személyiség egészét áthatják, és rendkívül tartósak, nemcsak az érintett környezetének, hanem magának az érintettnek is komoly szenvedést okoznak Ezt a borderline személyiségzavar esetében gyors és heves hangulatingadozások, mély ürességérzés, az identitás bizonytalansága, az emberi viszonyok konfliktusossága és az élet legkülönbözőbb területein (munkában, magánéletben) tapasztalt nehézségek okozzák. A főbb vonások mellett részletesen kitérünk kialakulásának okaira, körülményeire, de arra a kérdésre is választ adunk, hogy miért jelenik meg gyakran a személyiségzavarban érintettek mellett egy megmentő, és hogy van-e értelme valakinek a megmentésével próbálkozni. András Felíciával Fáber Ágoston beszélgetett.
42 حلقات

يقوم برنامج مشغل أف أم بمسح الويب للحصول على بودكاست عالية الجودة لتستمتع بها الآن. إنه أفضل تطبيق بودكاست ويعمل على أجهزة اندرويد والأيفون والويب. قم بالتسجيل لمزامنة الاشتراكات عبر الأجهزة.