انتقل إلى وضع عدم الاتصال باستخدام تطبيق Player FM !
Han Kang: irodalom a test és a lélek határvidékéről
Manage episode 458968225 series 2813016
2024 irodalmi Nobel-díjasa a dél-koreai Han Kang lett. A feldolgozatlan társadalmi traumákat és az egyéni élet tragédiáját is nagyon érzékeny, lírai nyelven körüljáró írónőtől már három regény, a Növényevő, a Nemes teremtmények és a Görög leckék is olvasható magyarul, így adta magát, hogy külön epizódban foglalkozzunk életművével.
Vendégünk Jin Kyoung ae műfordító, az ELTE Távol-keleti Intézetének oktatója, aki József Attiláról írta a disszertációját, és József Attila versei mellett Szabó Magda Abigéljét is lefordította már koreaira. Pár példa a beszélgetés során említett rajzokra itt és itt látható, míg a szintén említett Arirang című dal itt és itt hallgatható meg, angol fordításban a szövege pedig itt olvasható.
A tartalomból:
- 00.00 Az év első része, és rögtön egy könyvajánló: Stephanie Bishop - Az évforduló. És amolyan újévi fogadalmunk, hogy nekimegyünk Az eltűnt idő nyomában elolvasásának, most, hogy már az összes kötet olvasható egyetlen fordítótól.
- 3.50 Mai témánk a legutóbbi irodalmi Nobel-díjas Han Kang, vendégünk Jin Kyoung ae műfordító, az ELTE Távol-keleti Intézetének tanára. És persze a kérdés: miért kezd el valaki Dél-Koreában magyar nyelvvel és irodalommal foglalkozni?
- 7.00 Hasonlóságok és különbségek a koreai és a magyar irodalom között
- 8.30 Milyen Han Kang prózája, mennyire egyedi amit csinál?
- 10.38 Fordítási nehézségek, és a viták, melyeket a Növényevő angol megjelenése kiváltott.
- 18.50 Han Kang megítélése hazájában és a feketelista, amire állítólag felkerült
- 23.00 Történelmi traumákkal történő szembesítés, és a lírai hang, amit alkalmaz. Őt nem lehet gyorsan olvasni, mert akkor nem érezzük meg, miről ír.
- 28.00 A test Hannál, test és lélek kapcsolata
- 32.15 Női alakok Hannál és a feminizmus kérdése. Az említett regény: Cso Namdzsu - Született 1982-ben
- 42.10 Mivel kötettel érdemes kezdeni? És három további könyv Jin Kyoung ae ajánlásában.
Han Kang 2024 decemberében
Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.
A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján
See omnystudio.com/listener for privacy information.
474 حلقات

Tất cả các tập
×مرحبًا بك في مشغل أف ام!
يقوم برنامج مشغل أف أم بمسح الويب للحصول على بودكاست عالية الجودة لتستمتع بها الآن. إنه أفضل تطبيق بودكاست ويعمل على أجهزة اندرويد والأيفون والويب. قم بالتسجيل لمزامنة الاشتراكات عبر الأجهزة.