Ebben az epizódban a rendszerváltozással beindult, de mára a megszűnés fenyegetésével szembenézni kényszerülő szakma élete elevenedik meg. Rohánszky Mihály, a Kémfogó Detektív és Információvédelmi Iroda tulajdonosa több évtizedes rendőri és elhárítási munka után lett magándetektív. Persze gondolkodásmódja, mentalitása nem változott meg, csupán a saját maga ura lett, és a vállalkozás egyben azt is jelentette számára, hogy nem engedi el a szakmát. "A mi fajtánk olyan, hogy addig dolgozik, amíg össze nem esik. Nem állunk le, nem tudunk leállni, mert ez a vérünkben van" - mondja a hivatásáról. Persze - s ez már szinte közhely - az élet nagyon más, mint amit a filmekben látunk. De azért egyvalamiben hasonlít a valóság és a mozik világa, ez pedig az igazságtalanság elleni harc. Ez a legbelsőbb motivációja, mert - ahogy Rohánszky Mihály mondja - ha valaki egyszer rendőr volt, az is marad élete végéig. Bár munkája sokkal inkább az élet árnyas oldalához kapcsolja, arra a kérdésre, hogy tud-e hinni a jóban, egyértelmű igen a válasza.
67 حلقات

يقوم برنامج مشغل أف أم بمسح الويب للحصول على بودكاست عالية الجودة لتستمتع بها الآن. إنه أفضل تطبيق بودكاست ويعمل على أجهزة اندرويد والأيفون والويب. قم بالتسجيل لمزامنة الاشتراكات عبر الأجهزة.