انتقل إلى وضع عدم الاتصال باستخدام تطبيق Player FM !
Igazságosabb lakhatásért - a Habitat for Humanity Magyarország konferenciája
Manage episode 304646566 series 2867054
A 90-es években előbb "csak" kalákában, önkéntesekkel épített könnyűszerkeszetes házak építésével próbálkozott az amerikai eredetű civil szervezet idehaza. Egyszer még a nyugdíjba vonult Jimy Carter is szorgoskodott itt feleségével önkéntesként házépítéseknél, másoknak is mintákat kínálva. De már akkor is fontos feltétel volt a szociális kezdeményezéseikben, hogy az érintettek a külső segítségek mellett önmaguk is vállaljanak érdemi munkát és felelősséget a lakhatási feltételek segítésében.
Aztán egyre szélesedett és vált szakmailag kikerülhetetlen szervezetté a Habitat az esélytelenebb rászorulók lakásfeltételeinek ügyeiben. Erről is szólt a közelmúlt egyik legjelentősebb lakhatási konferenciájának/párbeszédének az eseménye: történelmi ívet rajzoltak ennek a szakpolitikai kérdésnek a magyarországi alakulásáról: főként civilek, de más szereplők kezdeményezéseinek 30 éves folyamatát elemezve.
Szegfalvi Zsolt, a Habitat ügyvezető igazgatója beszélt erről a Civil Rádióban, meg a szervezetük új útjairól: az általuk rendszeresen elkészített éves lakhatási jelentésekről, a konkrét terepi szerepvállalásoaikról - így pl. az újpesten zajló lakónegyed felújításban vállalt szerepeikről -, a méltányos, szociális különbségeket csökkentő lakáspolitikáért folytatott küzdelmeikről; s arról, hogy készül Budán, a Margit kőrúton egy közösségi terük, amely a szervezet szakmai központja mellett, helyi közösségeknek is kínál majd fedelet az együttléteik fölé.
A Demokrácia MOST! műsorában Péterfi Ferenc és Sain Mátyás voltak a beszélgetés házigazdái.
65 حلقات

Tutti gli episodi
×مرحبًا بك في مشغل أف ام!
يقوم برنامج مشغل أف أم بمسح الويب للحصول على بودكاست عالية الجودة لتستمتع بها الآن. إنه أفضل تطبيق بودكاست ويعمل على أجهزة اندرويد والأيفون والويب. قم بالتسجيل لمزامنة الاشتراكات عبر الأجهزة.